Korózs Lajos

A szocialisták kiakadtak a kormánypártiakra

A szocialisták kiakadtak a kormánypártiakra

Szerintük a kormánypárti képviselők meghiúsították az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülését, ahol a koronavírus-járvány elleni védekezésről, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kialakult helyzetről és a betegellátásban használt lélegeztetőgépek beszerzéséről lett volna szó.

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán követhető online tájékoztatón elmondta, a kormánypárti képviselők nem mentek el a bizottság ülésére, ezért az határozatképtelen lett.

Szerinte a kormány képviselői és a kormánypárti politikusok nem válogathatnak a napirendi pontok között aszerint, mihez van kedvük, kutyakötelességük lett volna a bizottsági ülésre elmenni.

Jelezte, hétfő délutánra ismét összehívja a bizottság ülését. Vitatta Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének azon kijelentését, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt nincs a kormányon támadási felület.

“Nincs a fenét! Hát, nem ebben az országban él?”

– tette fel a kérdést a politikus, majd a kórházi ágyak kiürítését hozta fel.

Szerinte az állami kórházakban ma már több a koronavírus-fertőzött, mint a bentlakásos idősotthonokban. Korózs Lajos ismertette, milyen kérdéseket tettek volna fel a bizottság ülésén.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházzal kapcsolatban azt firtatta, indult-e ott vizsgálat? Miért csak március végén kezdték el szűrni a dolgozókat? Kérdezett a koronavírus-fertőzöttek nem megfelelő elkülönítéséről is. A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban a többi között azt tudakolta, alkalmasak-e a beszerzett gépek a fertőzéses megbetegedések kezelésére.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán közleményben közölte a médiával, a kormány képviselői a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet vége után állnak a bizottság rendelkezésére, hogy ott beszámoljanak.

“A járvány elleni védekezés ma is még teljes erőt és munkaidőt kíván mind a járványügyi hatóságoktól és az egészségügyi vezetéstől”

– közölték.

Kapcsolódó cikkek