illusztráció

Több ezer cégtemetős ügyet vizsgálnak

Több ezer cégtemetős ügyet vizsgálnak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több ezer olyan céget vizsgál, amelyet tulajdonosaik a jelek szerint cégtemetőnek játszottak át, annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni. Ezt közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.

A közleményben kiemelték, az elmúlt években országosan mintegy 3 000 per indult a saját cégüket “cégtemetőknek” továbbadó tisztségviselőkkel szemben.

“Az elmúlt években milliárd forintos nagyságrendben állapítottak meg fizetési kötelezettségeket a felelősség alól kibújni próbáló vezetők rovására”

– tájékoztatott a NAV.

A megindított perek szinte mindegyikét megnyerte a hivatal, több száz esetben pedig egyezség született a felek között. Az adóhivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozások vezetői a bírósági döntések alapján kénytelenek személyesen megfizetni az okozott károkat akkor is, ha még a fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt a céget értékesítik egy “cégtemetőnek”. Ha nem fizetnek, akkor a hitelező kérelmére akár öt évre is eltilthatják a cégképviselettől és az irányító befolyást biztosító üzletrészek megszerzésétől őket.

A NAV szerint a pereknek gazdaságfehérítő hatásuk is van, hiszen a tisztességtelen vállalatvezetőket visszatarthatják a hitelezők megkárosításától, az eltiltás pedig lehetővé teszi a szabálykövető vállalkozások piaci megerősödését.

Kapcsolódó cikkek