Korózs Lajos (archív)

Korózs Lajos: igazságos nyugdíjemelést és elosztást

Korózs Lajos: igazságos nyugdíjemelést és elosztást

Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés kiszámítását és annak elosztását is. Ezt írta közösségi oldalán az Országgyűlés Népjóléti bizottságának szocialista elnöke szombaton.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, fel kell zárkóztatni az alacsony összegű nyugdíjakat és csökkenteni kell a nyugdíjas társadalomban évről évre növekvő különbségeket. Ezért vegyes indexálás szerint kiszámított nyugdíjemelést és ennek – átmeneti időre – azonos összegben történő elosztását kéri az MSZP.

Hozzátette, ma Magyarországon csaknem 600 000 olyan nyugdíjas él, akinek a havi nyugdíja nem éri el a százezer forintot.

“Ők ma háromszor annyian vannak, mint tíz éve, a nyugdíjasok csaknem kétharmada pedig még a 142 000 forintos átlagnyugdíjat sem kapja meg”

– írta, majd hangsúlyozta, igazságtalannak tartják, hogy az átlagnyugdíjak egyre jobban leszakadnak az átlagos nettó bérektől, miközben a boltokban ugyanazt az árat kell kifizetnie idősnek és fiatalnak, nyugdíjasnak és dolgozónak.

Korózs Lajos szerint a Fidesz jövőre továbbra is csak a tervezett inflációval, három százalékkal akarja emelni a nyugdíjakat, ezzel szemben a gyümölcsök ára 45 százalékkal, a tojásé, a cukoré, 10-15 százalékkal, a húsoké pedig több mint 20 százalékkal növekedett egy év alatt, ahogyan a gyógyszerekre is sokkal többet kell költenie egy nyugdíjasnak.

Az MSZP azt szeretné elérni, hogy egy nyugdíj se legyen alacsonyabb, mint a megélhetési minimum, felzárkóztatnák az alacsony összegű nyugdíjakat, a nyugdíjemelés igazságos kiszámításánál pedig az infláció mellett a bérek emelkedését is figyelembe vennék úgynevezett vegyes indexálással, amelynek egyik típusa a svájci indexálás. A nyugdíjemelés igazságos elosztásával a szocialisták azt akarják, hogy egy átmeneti ideig minden nyugdíjas a svájci indexálás alapján kiszámolt nyugdíjemelésre szánt pénzből azonos összegben részesüljön, amelynek kifizetését már a februárban esedékes “53. heti nyugdíjnál” el kellene kezdeni – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek