Komjáthi Imre online sajtótájékoztatóján – amelyet egy városszéli füves területen egy kormányzati óriásplakát előtt tartott – azt mondta, Kásler Miklóstól csak két aláírást akarnak: egyiket az egészségügyi dolgozóknak juttatott azonnali béremelésre és az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetésére, a másikat pedig a lemondására.
“A miniszter adja át helyét egy hozzáértőnek, aki önálló minisztérium élén működteti az egészségügyet”
– szólított fel.
A bértámogatásról szólva azt mondta, ha valóban olyan támogatást adott volna a kormány, mint amilyet a környező országokban nyújtottak, vagyis a teljes munkabér nyolcvan százalékát kifizette volna, akkor Orbán Viktor miniszterelnöknek nem kellene arról beszélnie, hogy akár már holnap 100 000 közmunkásnak tudnak munkát adni.
Az MSZP az emberek védelme érdekében meghirdetett online petíciójának támogatását kérte, amelyben a többi között az is szerepel, hogy nem a kieső munkabérre, hanem teljes munkabérre kell nyolcvanszázalékos támogatást adni.
Komjáthi Imre emlékeztetett arra, korábban azt ígérte, hogy egészségügyi sétái során felkeres egy-egy kormányzati plakátot, amire felragasztja véleményét. A most mögötte lévőn az volt olvasható: Az emberek védelmére költsetek, ne propagandára!
Guzslován Gábor, a Vasas Szakszervezet aktivistája a sajtótájékoztatón azon véleményét hangoztatta, most vizsgáznak a multinacionális cégekkel között stratégiai megállapodások.
“Most kiderül, hogy a munkavállalók kiszolgáltatása a munka törvénykönyvén keresztül tényleg erős gazdasághoz vezet-e”
– mondta.