Komjáthi Imre: a magyar minimálbér legyen a legmagasabb a visegrádi országokon belül

Komjáthi Imre: a magyar minimálbér legyen a legmagasabb a visegrádi országokon belül

Az MSZP azt szorgalmazza, hogy vezessék be az európai minimálbért és a visegrádi országokon belül a magyar minimálbér legyen a legmagasabb. Ezt mondta a párt elnökhelyettese péntek, online sajtótájékoztatóján.
Komjáthi Imre úgy fogalmazott, az Európai Bizottság ezügyben kiadott iránymutatása alapján úgy tűnik, a testület szakított azzal a neoliberális hozzáállással, hogy majd a piac szabályozza önmagát.

“A piacot ugyanis csak egy dolog érdekli, a magasabb profit, ezért kell megvédeni a dolgozókat, ezért kellenek erős szakszervezetek és kollektív szerződések”

– jelentette ki a politikus.

Az MSZP parlamenti frakciója, az ellenzéki pártok támogatásával korábban az Alkotmánybírósághoz fordult a kétéves munkaidőkeret miatt,

“amit mi csak rabszolgatörvény 2.0-nak nevezünk”

– emelte ki.

“A szocialista párt azt javasolja, hogy a szakszervezeteknek is fel lehessen ajánlani a személyi jövedelemadó egy százalékát, és a beérkezett felajánlásokat az állam duplázza meg”

– közölte.

Kapcsolódó cikkek