Közleményükben azt írják: a tranzitfolyosóval megakadályozható, hogy az országon áthaladók utazásuk közben behurcolják a vírust, emlékeztetve arra, a kontinens nyugati feléről az ott dolgozó
“több millió kelet-európai vendégmunkás elindult haza és senki sem tudja, hogy a Magyarországon áthaladókból hányan fertőződtek meg koronavírustól”.
Ezért tranzitfolyosót kell kijelölni, egy külön utat Magyarországon keresztül, amit csak ők használnak és nem érintkeznek a magyar lakosokkal – hangsúlyozzák. A Budapestre érkező közvetlen kínai repülőjáratok felfüggesztését követelve azt írják, gyakorlatilag az összes jelentős európai légitársaság már több napja megtette ezt a lépést.
“Bár tudjuk, hogy Orbán Viktor számára rendkívüli jelentőséggel bírnak a távol-keleti pénzintézetek, azonban felszólítjuk, hogy a magyar emberek egészségvédelmét és biztonságát tartsa szem előtt!”
– áll a közleményben.
A közvetlen kínai légi járatok üzemelésének felfüggesztését a magyar hatóságok, illetve a légitársaság rendelheti el, ezért a Jobbik arra kérik a magyar kormányt, hogy a jelenleg még hetente többször közlekedő Peking-Minszk-Budapest-Peking járatot is függessze fel járványügyi okokra hivatkozva.
A határőrség visszaállítása kapcsán arra emlékeztetnek: a Jobbik 2008 óta folyamatosan követeli ezt.
“Nem rendőrökkel és biztonsági cégekkel, hanem speciális kiképzéssel, speciális eszközrendszerrel kell egy olyan önálló határőrséget kiépíteni, amely alkalmas a határaink megvédésére. A jelenlegi válsághelyzetben azonnali cselekvésre van szükség a kormány részéről”
– áll a közleményben.