A közlemény szerint a kormány ingyenesen juttat maszkokat az állami készletekből azoknak a háziorvosoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő szájmaszkkal.
A maszkokat a megyei központi mentőállomásokon vehetik át személyesen, vagy egy kolléga több háziorvosnak egyszerre, meghatalmazással.
“A mentőállomásokon további 1700 doboz maszk áll rendelkezésre, a legtöbb Budapesten. Hétfőtől pedig az eddigieken felül, további három speciális maszkot vehetnek át a háziorvosokí”
– írták, majd hozzátették, már megkezdődött az újabb maszkok leszállítása a mentőszolgálat megyeszékhelyeire.
Mivel a háziorvos telefonon kérdezi ki a beteget, majd szükség esetén az erre rendszeresített vonalon hívja a mentőket, a háziorvosok és az ügyeletes orvosok koronavírus gyanús betegekkel történő találkozása minimális.
“Ennek ellenére kiemelten fontos, hogy a háziorvosok megfelelő maszkkal óvják magukat a fertőzéstől, és ezáltal zavartalanul folytathassák a gyógyítást”
– olvasható a közleményben.