Tájékoztatása szerint a Wizz Air jelenleg a tervezetthez képest 20 százalékkal kevesebb járatot üzemeltet, a 121 gépes flottából 10 ideiglenesen nem repül, emiatt csökkenteni kellett az aktív állomány létszámát is: néhány pilótát, légiutas-kísérőt szabadságra küldtek, de senkit nem bocsátottak el.
A társaság számításai szerint áprilisban is a mostanihoz hasonló helyzet lesz, naponta akár többször is változhat, hogy mely járatokat tudják a szabályok folyamatos változása miatt elindítani. Májustól azonban megkezdődhet a járatok újraindítása, és júliusban már a korábban betervezett, normál menetrend szerint közlekedhetnek a járatok.
Váradi József közölte, február elejétől március végéig 40 millió eurós kár érheti a légitársaságot, a bevételkiesés pedig ennél is magasabb, de a kevesebb járattal a költségek is csökkennek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Wizz Airnek 1,5 milliárd eurós szabad készpénzállománya van, így anyagi helyzete stabil.
A légiközlekedés helyzetéről azt mondta, biztosan lesznek még a Flybe után légitársaságok, amelyek be fognak csődölni, ezt a helyzetet azok a cégek tudják túlélni, amelyeknek jó a likviditásuk. A Wizz Air – mint mondta – lehetőséget is lát ebben a helyzetben: megkezdték a tárgyalásokat az Airbusszal, hogy korábban átvehessék rendelés alatt álló gépeiket, és folyamatosan figyelni fogják az akvizíciós lehetőségeket is.