“Alapvető fontosságú intézkedés felé tartunk. (…) Valószínűleg a maximálishoz”
– mondta Andrej Babis a beszélgetésben.
Később úgy pontosított, hogy valószínűleg egész Csehországot érintő vesztegzárról lesz szó. A cseh kormányfő fontosnak tartja, hogy az emberek kizárólag csak munkába járjanak, s onnan pedig menjenek haza.
“Fenn kell tartanunk a gazdaságot, a termelést”
– húzta alá.
A cseh miniszterelnök szerint ezért semmiképpen sem fogják korlátozni a tömegközlekedést, inkább megerősítik, hogy egy-egy autóbuszban, metró- és villamoskocsiban kevesebben utazzanak.
Andrej Babis kijelentette, hogy a korábban elrendelt karanténokat nem mindenki tartja be, ezért szükségesnek mutatkozik az eddigi intézkedések szigorítása. A házi karantén be nem tartásáért – a csütörtökön kihirdetett szükségállapot alapján – akár 3 millió koronás (40 millió forint) büntetés is kiszabható.
“Nem szeretnénk büntetni az embereket. Felszólítok mindenkit, hogy viselkedjünk ésszerűen. Egyelőre ennek nincs hatása”
– mondta Andrej Babis.
Az esetleges országos vesztegzárral kapcsolatban úgy fogalmazott, “meg kell csinálnunk”. A kormányfő szerint valószínű, hogy a csehországi fertőzöttek száma vasárnap estére elérheti a háromszázat.
Eddig több mint négyezer ember vetette alá magát laboratóriumi vizsgálatoknak.
Délután újabb rendkívüli ülést tart a cseh kormány, amely dönthet a további intézkedésekről, egy országos válságstáb felállításáról. A válságstábot Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese vezetné, aki képzett járványügyi szakember.















