forrás: pixabay.com

MSZP: mindenki számára elérhetővé kell tenni a Balatont

MSZP: mindenki számára elérhetővé kell tenni a Balatont

Az ott élők és a vendégek számára is "elérhetővé" kell tenni a Balatont, meg kell találni a egyensúlyt a turizmus és helyi emberek érdekei között. Erről beszélt a szocialista pártigazgató vasárnapi, online sajtótájékoztatóján.

Molnár Zsolt szerint hibás Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy siófoki konferencián tett felvetése, miszerint választani kell, hogy a Balaton “kis Florida lesz-e” vagy megmarad az ott élők lakóhelyének. “Az ellenzéki politikus szerint azért hibás a kérdésfeltevés, mert a Balatonnal együtt jár a turizmus, és eddig jól megfértek egymás mellett a vendégek és az ott élők.

“Meg kell találni a helyes egyensúlyt, hogy a térségben élők is otthonuknak érezzék a régiót”

– mondta.

Az MSZP úgy látja, nem lehet hatósági árassá tenni az ingatlan- és telekárakat, mert az árképzés a szabad verseny része, azonban lakóparkok helyett érdemes lenne bérlakásokat építeni a fiatalok számára.

Ezen kívül olyan turizmustámogató intézkedések kellenek, amelyek adóbevételeket generálnak és munkahelyeket teremtenek úgy, hogy azok a helyiek számára is elfogadhatóak – ismertette.

“Legyen a Balaton mindenkié”

– emelte ki Molnár Zsolt.

Azt javasolta, maradjanak meg a szabadstrandok, a családok könnyebb eljutását a Balatonhoz és a térségbe pedig támogassák. Meg kell akadályozni a Balaton-part túlépítését, hogy ne “egy lakópark luxusmedencéjévé váljon a tó” – mondta. Az MSZP pártigazgatója bízik abban, hogy Navracsics Tibor is latba veti befolyását, hogy a tó valóban a családok pihenőhelye legyen,  az ott születettek pedig helyben tudjanak boldogulni.

“Tizenhárom év után cselekvésre van szükség”

– szögezte le Molnár Zsolt.

Kapcsolódó cikkek