forrás: pixabay.com

Ötpontos háztartási mentőcsomagot jelentett be az MSZP

Ötpontos háztartási mentőcsomagot jelentett be az MSZP

Ezt Varga László, a szocialisták elnökhelyettese ismertette szombati online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Magyarországon “Európacsúcs” infláció van, “orbáni infláció”, amely a legrászorulóbb társadalmi csoportokat sújtja a leginkább. A kormány azonban a magasabb áfa-bevételek miatt haszonélvezője az inflációnak. A szocialisták szerint ebből a többletbevételből lehetne segíteni a legrászorulóbb rétegeknek.

Javaslatcsomagjuk első pontjaként eltörölnék az alapvető élelmiszerek áfáját Magyarországon.

“Az élelmiszer-kiskereskedelem különadója tovább emeli az árakat, csak ez a két adónem több mint 30 százalékkal, ezért ezt a két adónemet el kell törölni”

– mondta a politikus, majd hangsúlyozta, az árstopokat egészen addig fenn kell tartani, amíg az általuk javasolt adócsökkentés nem történik meg.

A szocialisták elnökhelyettese egy élelmiszer-bankkártya bevezetését is javasolta a legrászorulóbb 300 000 családnak havi húszezer forint juttatással, annak érdekében, hogy “ebben az országban senki ne éhezzen”. Emellett tisztességes nyugdíjakat követelt, újabb 5 százalékos nyugdíjemelést júniustól, valamint a hazai tulajdonú kisboltoknak célzott támogatását szorgalmazta, annak érdekében, hogy az árstopos termékeket minden boltban meg lehessen vásárolni.

Kapcsolódó cikkek