Tóth Bertalan a Facebook-oldalán pénteken azt írta, a kormányoldal elfogadhat bármilyen törvényt a korrupció visszaszorítása és a jogállam helyreállítása érdekében, jöhetnek új törvényi szabályok, akár a közérdekű adatokhoz való hozzáférés gyorsításáról, egyértelműen látszik, hogy nem gondolják komolyan. Amíg a kormány részéről bevezetett különleges jogrend él, amíg rendelettel eltérhetnek a törvényektől, adókat vethetnek ki és költségvetést alkothatnak, addig az Európai Bizottsággal történő megegyezési szándék is csak újabb fideszes színjáték – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Tóth Bertalan közölte, a Miniszterelnöki Kabinetirodának három hónapra van szüksége, hogy érdemben válaszoljon egy közérdekű adatigénylésére.
Felidézte, október 15-én kért Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől egy állami vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi döntésről szóló határozatot. Szerinte ennek a teljesítése az adminisztrációval foglalkozó minisztériumi tisztviselőnek – kereséssel, másolással, kávézással, szkenneléssel együtt – akár húsz percébe is beletelhet. Hozzátette, a törvény 15 napot biztosít az ilyen adatigénylések teljesítésére, csakhogy most a “veszélyhelyzeti” rendeletet kell alkalmazni, miszerint ha a 15 napon belüli válasz veszélyeztetné Nagy Márton közfeladatainak “veszélyhelyzeti kormányrendeletekben foglalt feladatai határidőben történő ellátását”, akkor ráér 45 nap múlva válaszolni.