Arató Gergely: nemzeti stratégiát kell alkotni az iskolai erőszak visszaszorítására

Arató Gergely: nemzeti stratégiát kell alkotni az iskolai erőszak visszaszorítására

A DK frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy csütörtök délben egy győri iskolában egy diák többször megszúrt egy tanárnőt.

Arató Gergely – aki minél gyorsabb gyógyulást kívánt a megtámadott pedagógusnak -, azt mondta, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, a győri eset azonban csak a jéghegy csúcsa, mert egyre több hír érkezik tanárok elleni támadásokról. A mostani támadás sokéves problémákat hozott felszínre, pedig az ilyen esetek megelőzhetőek lennének, ha a kormányzat nem hanyagolná el az oktatást – értékelt.

Arató Gergely kijelentette, több szakmai segítségre, több iskolapszichológusra, megfelelő felkészítésre és a pedagógusok megbecsülésére van szükség; csökkenteni kell a tanárok felesleges adminisztratív terheit és meg kell adni nekik a korábban beígért fizetésemelést.

Kérdezték arról, hogy a DK szerint kell-e ellenőrizni, hogy a diákok mit visznek be az iskolákba. Azt felelte, hogy korai lenne a konkrét esetről beszélni, mert a pontos körülményeket még nem ismerik, de elsősorban arra kellene koncentrálni, hogy több idő és nagyobb figyelem jusson a diákokra. Nehezen tudja elképzelni, hogy detektoros kapukat szereljenek fel az iskolákban – jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón részt vett Barkóczi Balázs szóvivő is, akinek kikérték az álláspontját a Dél-Budára tervezett centrumkórházról. Közölte, a DK nem a szuperkórház létrehozása ellen van, azt mondják, hogy az intézményre szánt forrásokat sokkal logikusabb lenne a Szent János és a Szent Imre kórházakra költeni.

Kérdezték arról is, hogy miután a VIII. kerületi közgyűlés megszavazta, hogy nem alkalmazzák a túlóratörvényt, az önkormányzattól mégis elbocsátottak egy nőt, aki nem vállalt túlórát. A szóvivő, aki hangsúlyozta, hogy a konkrét ügyet nem ismeri, azt felelte, hogy Pikó András polgármester jól döntött, amikor elhatározta, hogy a kerületben nem alkalmazzák a túlóratörvényt.

Barkóczi Balázst megkérdezték a színházi finanszírozás átalakításáról szóló hírekről is, amire válaszul kijelentette, nem fogják hagyni, hogy a Fidesz “kivéreztesse” a színházakat.

Kikérték a véleményét Karácsony Gergely főpolgármester szavairól is, aki az ATV-nek a színházak finanszírozásáról azt nyilatkozta, hogy a “pletykaként terjedő javaslat” bizalomromlást okozhat a főváros és a kormány viszonyában, “különösen ilyen időben, amikor az atlétikai vb-ről beszélünk”. Barkóczi Balázs úgy reagált, hogy Karácsony Gergely korábban egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomaghoz kötötte az atlétikai vb támogatását, a színházak ügye más kérdés.

Kapcsolódó cikkek