Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje az õszi önkormányzati választásról tartott budapesti sajtótájékoztatón a Szabadság híd pesti hídfõjénél 2019. július 5-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Karácsony Gergely: örülünk, hogy az EU és a kormány megállapodott

Karácsony Gergely: örülünk, hogy az EU és a kormány megállapodott

Így fogalmazott a főpolgármester kedden Budapesten sajtótájékoztatón, ez eseményen a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke kifejtette: innentől kezdve a kormányzat felelőssége, hogy azokat a "mérföldköveket" meglépje, amelyeket az uniós intézmények támasztottak a források megérkezéséért.

“Azzal, hogy a kormány elfogadta az úgynevezett minimumadó-elképzelést, kimondta azt is: marad az iparűzési adó”

– jegyezte meg.

A főpolgármester közölte, örülnek, hogy a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásai megérkeznek Magyarországra, és arra buzdítják a kormányt, éljen a lehetőséggel, hívja le a hitelkeretet is.

“Ezt pedig teljes egészében Magyarország energiarendszerének átalakítására kellene fordítani”

– mondta.

Karácsony Gergely kiemelte, a MÖSZ abban érdekelt, hogy ezekből a forrásokból az önkormányzatok is részesüljenek, hiszen az orosz gázfüggés csökkentése és a zöld átalakulás az önkormányzati közművek átalakítása nélkül aligha fog sikerülni.

Eszes Béla, (Független) Jánoshida polgármestere, a MÖSZ társelnöke a tízezer lakos alatti települések nevében arról beszélt, hogy esetükben még nagyobb a bizonytalanság és csak remélni tudják, hogy bárminemű segítséget kapnak a kormánytól.

Ezek az önkormányzatok “gyűjtik a rezsiszámlákat”, amelyeket nagyon sok esetben nem tudják kifizetni, és a folyószámla hiteleiket szinte teljes egészében kihasználják – mondta. Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely elmondta, a helyreállítási alap visszatérítendő részének ideális felosztása az lenne, ha a forrást harmadolnák:

jutna a központi beruházásokra, a lakossági beruházások ösztönzésére, és az önkormányzati közszolgáltatások fejlesztésére is.

Gémesi György, a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) az eseményen közölte, üdvözölik, hogy megszületett a megállapodás az Európai Unió (EU) és Magyarország között. Annak is örülünk, hogy

“a brüsszeli szankciók most már nem tesznek tönkre minket”

– tette hozzá.

Elmondta, az önkormányzati érdekérvényesítés nem volt túl sikeres 2022-ben, a kormány és az önkormányzatok között nincs érdemi párbeszéd és egyeztetés, 2023 pedig a teljes bizonytalanság éve lesz. Gémesi György a szervezet elnökségi ülését követően arról beszélt, hogy összeségében a kormány és az önkormányzatok közötti tárgyalás érdemi egyeztetés nélkül ért véget idén, 2023-at pedig a teljes bizonytalanság évének nevezhetjük, hiszen a helyi költségvetéseket “össze kellett rakni”, de mai napig nem tudni azt, hogy milyen pénzügyi feltételek lesznek, milyen pénzügyi mozgásterük lesz.

A MÖSZ elnöke közölte, tárgyalás kezdeményeznek az energiaügyi miniszterrel, mert azt szeretnék, hogy a közszolgáltatásokhoz szükséges energiát egységes áron kaphassák meg a települések.

“Az energiaköltségek átlagosan négy-ötszörösére emelkedtek az önkormányzatok esetében”

– mondta Gémesi György. Hozzáfűzte, hogy mindenképpen tárgyalni kell, mert a megemelkedett energia- és élelmiszerárak többletét nem tudják kifizetni. Arról is beszélt, nagyon jó lenne, ha a szolidaritási adó egy részét az önkormányzatoknál hagynák és azt energiahatékonysági beruházásokra fordíthatnák.

Kapcsolódó cikkek