Arató Gergely: később is lehessen szabályos érettségi vizsgát tenni

Arató Gergely: később is lehessen szabályos érettségi vizsgát tenni

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a kormányt, tegye lehetővé, hogy a beteg, vagy karanténban lévő diákok egy későbbi időpontban, de még ugyanennek a vizsgaidőszaknak a keretében letehessék az érettségi vizsgájukat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese hétfői, online sajtótájékoztatóján sok sikert kívánt az érettségijüket megkezdő diákoknak, akiknek nagyon nehéz körülmények között kellett felkészülniük. Köszönetet mondott a pedagógusoknak és a szülőknek és elmondta: még nehezebb helyzetbe kerültek azok, akik a járvány vagy a karantén miatt nem tudnak vizsgázni. A politikus hangsúlyozta, ezek a diákok elveszítik a lehetőségüket arra, hogy még az ősszel megkezdhessék tanulmányaikat a felsőoktatásban.

“A diák, a gyerek fontosabb, mint a merev szabályok, egy rendkívüli helyzetben rugalmas intézkedésekre van szükség”

– jelentette ki a frakcióvezető-helyettes.

Kapcsolódó cikkek