Karácsony Gergely pénteken a Facebook-oldalán azt írta:
“arra kérem a budapesti orvosokat, hogy maradjanak tagjai a Magyar Orvosi Kamarának, hogy folytathassuk a szakmai párbeszédet Budapesten. Mindannyiunk érdekében”.
Bejegyzése szerint “a fővárosi önkormányzat jogkörei, lehetőségei erősen korlátozottak az egészségügy terén, mégis több lépésben határozták el a budapestiek egészségügyi ellátásának javítását”. Ezt szolgálja a fővárosi CT-program, és az a szakmai párbeszéd is, amire a járvány elleni budapesti védekezés a példa – fűzte hozzá, majd azt hangsúlyozta, hogy a MOK Budapest kiemelt szakmai partnere.
“Hiszünk az alapelvben: ‘semmit rólunk nélkülünk’, ezért az orvosi kamara bevonását az egészségügy átalakításába közös érdeknek tekintjük”
– tette hozzá.
Karácsony Gergely megjegyezte, a jövő leginkább az oktatásban és az egészségügyben dől el, “az életünk minősége múlik” a pedagógusok, az orvosok, az egészségügyben dolgozók munkáján.