Ezt követeli Gyurcsány Ferenc pártja

Ezt követeli Gyurcsány Ferenc pártja

A DK közleményében azt írták, szerintük elavult tankönyvek helyett széles körű szakmai egyeztetésre lenne szükség az oktatásban.

“A Történelemtanárok Egylete és a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke is szakmailag elhibázottnak tartja az új általános iskolai tankönyveket – derül ki a sajtóból. Véleményük szerint ugyanis a rohammunkában összeeszkábált új Nemzeti Alaptanterv miatt nem csak az őskor tanítása, hanem a kortárs költők és írók is kimaradtak az elsősöknek szánt tananyagból. Ami pedig maradt, az nem csak szakmailag, de tudományosan is megkérdőjelezhető.

A Demokratikus Koalíció elkeserítőnek tartja, hogy a XXI. század harmadik évtizedének elején a magyar kisdiákok még mindig az államilag előírt, szakmai szempontból viszont már régen meghaladott felfogás szerint kénytelenek megismerkedni történelmünkkel, irodalmunk múltjával és jelenével.

Ezért követeljük az elhibázott NAT azonnali visszavonását, és a tankönyvek szakmai felülvizsgálatát a leginkább érintettek, a pedagógusok, tanárok és tanítók bevonásával” – így fogalmazott közleményében Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja.

Kapcsolódó cikkek