A Demokratikus Koalíció azonnali béremelést követel a kórházi háttérmunkát végző dolgozóknak

A Demokratikus Koalíció azonnali béremelést követel a kórházi háttérmunkát végző dolgozóknak

Erről beszélt László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az ellenzék XI. kerületi közös polgármesterjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott, az “Orbán-rezsimnek” láthatatlanok azok a szakemberek, akik a kórházak működtetéséhez szükséges munkákat végzik, így ők kimaradtak az ágazat eddigi béremeléseiből.

“Az adminisztratív, pénzügyi, informatikai és karbantartói feladatokat ellátó személyzet munkája nélkül azonban működőképtelenné válhatnak a kórházak”

– tette hozzá.

László Imre megismételte, a DK szerint vészhelyzet van az egészségügyben, amit csak egy európai egészségügyi minimum bevezetése oldhatna meg.

Elmondta, ez azt jelenti, hogy minden egészségügyi intézményben garantálni kell azokat az elengedhetetlen feltételeket, amelyek a betegellátáshoz szükségesek. Működtethető kórházakat és megbecsült dolgozókat jelent – összegzett, hozzátéve, jelenleg több kórházban, illetve osztályon nem áll rendelkezésre megfelelő számban orvos és orvosi műszer.

Kapcsolódó cikkek