Az ellenzéki párt sajtóirodájának közleményben emlékeztetettnek arra, hogy a párt népszavazást kezdeményezett arról, hogy a koronavírus-járványban mindenki, minden megkötés és feltétel nélkül ingyenesen teszteltethesse magát. A Nemzeti Választási Bizottság ezt
“elképesztő, tarthatatlan indokokkal utasította el, kétséget sem hagyva afelől, hogy alapos fellebbezésünket követően a Kúria jóváhagyná a népszavazás megtartását”
– írták, majd hozzátették, a koronavírus-járvány magyarországi terjedése a múlt héten minden rekordot megdöntött,
ezért azt tartják a legfelelősebb döntésnek, ha elállnak a népszavazási kezdeményezéstől.
“A DK álláspontja ettől függetlenül nem változott: továbbra is a tesztelés ingyenessé tételét követeli a kormánytól”
– emelték ki.
A közleményben úgy fogalmaztak:
“a helyzet tragikuma éppen az, hogy ugyanazért nem merjük vállalni kezdeményezésünk jövőbeni járványügyi kockázatait, és azért állunk el tőle, mint amiért fontos lenne elérnünk, hogy mindenki számára ingyenes legyen a tesztelés. Ennek felelősségét és terhét azonban már az ingyenes teszteket visszatartó kormánynak kell viselnie.”
A DK szeptember 24-én nyújtotta be a Nemzeti Választási Irodának azt a népszavazási kezdeményezést,
amely Magyarországon mindenki számára ingyenessé tenné a koronavírus-tesztet.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette a népszavazási kérdést, mert álláspontja szerint az nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, hanem a kormányéba, és országos népszavazást csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet tartani. Emellett az NVB megítélése szerint a kezdeményezés nem felel meg az egyértelműség követelményének, mert a kérdésből az a téves következtetés is levonható, hogy jelenleg nem érhető el ingyenes PCR-teszt.