A DK 300 adag ételt adott át az Oltalom Karitatív Egyesületnek

A DK 300 adag ételt adott át az Oltalom Karitatív Egyesületnek

A Demokratikus Koalíció a járványhelyzet alakulása miatt felelős ellenzéki pártként a múlt hétvégén minden rendezvényét lemondta. Ezek között egy olyan esemény is volt, amelyen a résztvevők ebédet kaptak volna.

“A DK vezetése úgy döntött, nem mondja le az ebédet, ehelyett egy olyan helyre viszi az ételt, ahol biztosan örülnének neki: az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központjába, ahol azokkal az emberekkel törődnek, akikről a kormány már réges-régen lemondott.

Az Iványi Gábor vezetésével működő civil szervezet hajléktalanok és hátrányos helyzetű családok tömegeit segíti szállással, ruhával, élelemmel, mégis évről-évre egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk, mert a Fidesz Magyarországán nincs pénz az emberségre.

A Demokratikus Koalíció azért adott át 300 adag ételt az Oltalom Egyesületnek, hogy felhívja a figyelmet az Orbán-kormány embertelenségére. A DK szerint egyetlen európai magyar polgár kezét sem szabad elengedni, bármilyen rossz helyzetbe is kerül. A mai nappal szeretnénk tükröt tartani a magát kereszténynek nevező kormánynak: hol vannak ők, amikor éhes emberekkel van tele a város?” – írta Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője.

Kapcsolódó cikkek