Református nagytemplom, Debrecen

Debrecenben már felkészültek a hajléktalanok téli ellátására

Debrecenben már felkészültek a hajléktalanok téli ellátására

Erről beszélt a város polgármestere a szolgáltatást az önkormányzat megbízásából végző ReFoMix Nonprofit Kft. szociális és egészségügyi központja udvarán tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta,

hogy a 354 férőhelyes ellátórendszer már teltházzal működik, 288 rászoruló van a bentlakásos szállásokon, hatbanhatan pedig a nappali melegedőt veszik igénybe.

“A járványhelyzetre tekintettel izolációs konténert működtetnek a szociális központ udvarán, ahol a kórházi ápolást nem igénylő betegek átmeneti elkülönítését meg tudják oldani”

– fűzte hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy a hajléktalan-ellátóban 24 órás egészségügyi szolgálat működik.

Papp László kiemelte, a város el tudja látni a debreceni hajléktalanokat, de arra nem képes, hogy a megye, a régió összes hajléktalanját befogadja. Szavait azzal indokolta, hogy a környező városokból egyre több hajléktalant küldenek a megyeszékhelyre, hogy Debrecen biztosítsa az ellátásukat. A város polgármestere elárulta, hogy egyeztetést kezdeményez a hajdú-bihari önkormányzattal annak érdekében,

hogy a megye városai helyben oldják meg a rászorulók téli ellátását.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen szociális ügyekért felelős alpolgármestere az önkormányzat, a ReFoMix és a helyi karitatív testület együttműködését emelte ki. Rámutatott, a közmunkaprogram keretében a hajléktalanok is rendszeresen segítik a karitatív testület rászorulókat támogató munkáját. Széles Diána jelezte, hogy a hajléktalanszállón élők 75 százalékát beoltották a koronavírus ellen, többen már a harmadik oltást is felvették.

Szemerédy Zsolt, a ReFoMix Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, senkit nem hagynak az útszélen, elsődleges céljuk az életmentés, majd arról beszélt, hogy mintegy 60-80 azoknak a hajléktalanoknak a száma a városban, akik évek óta nem hajlandók bemenni a szálláshelyekre.

“Ismerik a tartózkodási helyüket, és folyamatosan gondoskodnak az ellátásukról a hideg időben”

– fűzte hozzá.

A sajtótájékoztató végén az önkormányzat és a karitatív testület vezetői teafüveket, vitaminokat és fertőtlenítő szereket tartalmazó csomagokat adtak át a ReFoMix képviselőinek.

Kapcsolódó cikkek