Navracsics Tibor: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye fontos szövetségese a kormánynak

Navracsics Tibor: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye fontos szövetségese a kormánynak

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és Miskolc nagyon fontos szövetségese a kormánynak a jövő Magyarországára vonatkozó vízió alakításában. Ezt mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Miskolcon, a vármegyei önkormányzat évértékelő rendezvényén.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, megkérdőjelezhetetlen, hogy a vármegye, annak székhelye és térsége meghatározó jelentőségű a múlt, a jelen és a jövő Magyarországának is.

“A régió sok hőst, politikust, irodalmárt, költőt és gazdasági szereplőt adott az országnak”

– tette hozzá.

Azt mondta, Miskolc és a vármegye arra is példát mutatott, hogyan lehet talpra állni, megerősödni és erőssé válni. Kiemelte, a kormány tavaly mintegy három és fél milliárd forinttal segítette a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzatokat.

Ez érzékelteti, hogy a kormánynak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye is fontos szövetségese; olyan szövetséges, amelyre akkor is számítanak, amikor az országban nehézségek keletkeznek, és ekkor is támogatják az ottani önkormányzatokat – mondta.

Kapcsolódó cikkek