Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

A devizahiteleseknek tett ígéretet Gyurcsány Ferenc pártja

A devizahiteleseknek tett ígéretet Gyurcsány Ferenc pártja

Az ellenzék segíteni fog a devizahiteleseknek azzal, hogy tisztességes elszámolást fognak kapni az adósok és felülvizsgálnak minden egyes végrehajtást közleményük szerint.

“Az Orbán-rezsim egyik legnagyobb bűne a számtalan közül, hogy magára hagyta a devizahiteleseket. Miközben az Orbán-kormány magát a deviza- és hitelkárosultak megmentőjeként aposztrofálja, valójában ölbe tett kézzel nézik, ahogy tisztességes magyar emberek tízezrei feje fölül veszik el a lakásokat, ellehetetlenítik és a teljes kiszolgáltatottságba taszítják őket, Orbán ugyanis valójában a pénzvilággal paktált le. A Demokratikus Koalíció és az egységes ellenzék pártjai a kormányváltás után azonnal neki fognak látni az Orbán-rendszer által cserbenhagyott emberek megsegítésének. Az Európai Unió jogát alkalmazva, a magyar törvényekbe átültetve tisztességes elszámolást fognak kapni a devizaadósok, hogy ha a bank a hitelfelvétel időpontjában elegendő fedezetként fogadott el egy ingatlant, akkor annak elárverezése után a pénzintézet többet már nem követelhessen az adósoktól. Felül fogunk vizsgálni minden egyes végrehajtást, ami ezekben az ügyekben végrement, mert tiszta jogi helyzetet akarunk teremteni, a felülvizsgálatig pedig minden végrehajtást haladéktalanul fel kell függeszteni” – fogalmazott Szakács László
országgyűlési képviselő, a DK és az ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje Baranya 2. sz. választókörzetében.

Kapcsolódó cikkek