A DK Varga Judit meghallgatását kezdeményezi az Európai Uniónál

A DK Varga Judit meghallgatását kezdeményezi az Európai Uniónál

A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői azt szeretnék elérni, hogy az Európai Parlament (EP) Pegazus-bizottsága hallgassa meg az igazságügyi minisztert.

Rónai Sándor, a DK EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján elmondta, a bizottságnak az a feladata, hogy kivizsgálja a kémszoftverhez köthető európai visszaéléseket. Miután az Orbán-kormány tagjai az elmúlt hónapokban

“sokszor önmaguknak is ellentmondva beszéltek összevissza, a testületnek meg kell hallgatnia Varga Juditot, az ügy első számú kormányzati felelősét”

– fogalmazott arra hivatkozva, hogy a miniszter közvetlen munkatársai írták alá az “illegális megfigyeléseket”, de a miniszter erre hónapok óta nem ad világos magyarázatot.

Kapcsolódó cikkek