Gyurcsány Ferenc pártja ezen változtatna

Gyurcsány Ferenc pártja ezen változtatna

A Demokratikus Koalíció (DK) egészségpolitikusa az Orbán-kormány szégyenének nevezte, hogy Magyarország újabb "feketelistán" kapott vezető helyet, mivel az Európai Unióban itt halnak meg a legtöbben megelőzhető betegségek miatt.

László Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Újbuda polgármestere vasárnap a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón kifejtette: frissen közölt statisztikák alapján 2016-ban másfél millió ember halálából egymillió lett volna elkerülhető az Európai Unióban, ahol a tagállamok közül Magyarországon volt a legtöbb haláleset százezer lakosra vetítve a 75 év alattiak körében a megelőzhető, illetve gyógyítható betegségeknél.

Hangsúlyozta, mindennek hátterében egyebek mellett a “tíz év alatt szétvert egészségügyi rendszer”, a “külföldre menekült” orvosi dolgozók, valamint az “itthon megalázó fizetést” kapó orvosok, ápolók helyzete áll. Eközben a

“kormány nem szégyelli az egészségügyből ellopott pénzt focira és a Budapest-Belgrád vasútvonalra költeni”

– tette hozzá.

A DK politikusa kijelentette továbbá, hogy a koronavírus-járvány második hulláma előtt azonnali intézkedéseket várnak “az egészségügyi válsághelyzet” megszüntetéséért.

Kapcsolódó cikkek