Így reagált az LMP a miniszterelnök bejelentésére

Így reagált az LMP a miniszterelnök bejelentésére

A zöld pártban szükségesnek és támogatandónak, ugyanakkor megkésettnek ítélik azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket a miniszterelnök jelentett be hétfőn a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Keresztes László Lóránt frakcióvezető online is követhető sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a bejelentetteken túl további döntésekre van szükség az egészség és gazdaság védelme érdekében, az ország működőképességének fenntartásáért.

“Minden magyar állampolgárnak ingyenes vírustesztet kellene biztosítani, és meg kell teremteni a hatékony kontaktkutatás feltételeit”

– mondta, majd hozzátette, az egészségügyi ellátást ingyenessé kell tenni minden fertőzött számára, függetlenül attól, rendelkezik-e társadalombiztosítással.

“Támogatni kell az otthoni munkavégzés feltételeinek kialakítását, a munkájukat vesztetteknek pedig azonnali támogatást kell biztosítani, a munkanélküli ellátás időtartamát meg kell hosszabbítani”

– sorolta az LMP frakcióvezetője, aki szerint a korábbinál kedvezőbb feltételekkel kell visszahozni a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását.

Az egyszeri, 500 000 forintos bérkiegészítést a szociális dolgozók számára is biztosítani kell, és a pedagógusoknak is racionális feltételekkel kell nyújtani azt – mondta Keresztes László Lóránt, majd hangsúlyozta, hogy az LMP támogatni fog minden olyan intézkedést, amely segíti a járvány elleni védekezést, így hozzájárul a veszélyhelyzet meghosszabbításához és ahhoz is, hogy erről házszabálytól eltérően döntsön az Országgyűlés.

“Az LMP egyetért az összefogás szükségességével, ezért szerinte a kormánynak be kellene fejeznie a gyűlöletkampányt az ellenzék politikusai ellen”

– jelentette ki.

Elfogadhatatlannak ítélte, hogy a kormányoldal az Országgyűlés vírushelyzetben illetékes bizottságának munkáját lehetetleníti el. Arra is felszólította a kabinetet, tekintse partnernek a szakmai szervezeteket, az érdekképviseleteket és az önkormányzatokat. Utóbbiak nemcsak a megfelelő támogatást nem kapják meg a védekezéshez, hanem a településüket érintő adatokról sem nyújt számukra információt a kabinet – közölte.

“Fejezzék be az önkormányzatok sanyargatását”

– követelte.

Kapcsolódó cikkek