forrás: pixabay.com

Koronavírus: szigorú intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

Koronavírus: szigorú intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedések számát, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezt jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be.

A miniszterelnök elmondta, a járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában 8 milliónyian betegedtek meg, és tapasztalataik szerint a járvány lefolyása Magyarországon egy-két hét késéssel követi az ausztriait. Hangsúlyozta, hogy a kórházakat ugyan felszerelték és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk és védőfelszerelések, valamint az orvosok és az ápolónők is emberfeletti munkát végeznek, de – emelte ki –

“ők is emberek, és számuk véges”.

Hozzátette, ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra.

“Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosaink és az ápolónőink, vagyis a kórházaink nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért ezt a terhet, vagyis a megbetegedések számát csökkentenünk kell”

– fogalmazott, majd kijelentette, a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni, az operatív törzs ezért a helyzetet áttekintette, és javaslatokat is tett.

A miniszterelnök közölte, amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetnek be. Elmondta, este 8 óra és hajnal 5 óra között kijárási tilalom lesz.

“8 órára mindenkinek haza kell érnie”

– fogalmazott.

“Felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges”

– tette hozzá.

Orbán Viktor bejelentette azt is, minden gyülekezés tilos lesz, az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak.  Az üzletek és a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat pedig nem – folytatta.

A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt, esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve a polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt, temetéseken pedig legfeljebb csak 50 fő vehet részt.

A kormányfő bejelentette azt is: a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket – fitneszterem, fedett uszoda, múzeumok, színházak, állatkertek – zárva kell tartani – rögzítette. Kitért arra is, hogy a felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. Hozzátette: a középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.

Orbán Viktor bejelentette, a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. Hozzátette: ezt akkor is meg kell tenni, ha tudják, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonságot ad.

A kormányfő a gazdasági intézkedésekre rátérve elmondta, a kereskedelmi és iparkamara javaslatára a szállodáknál a zárás utáni első harminc napban a november 8-áig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti.

“Ennek föltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket”

– tette hozzá.

Elmondta azt is: az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után – a következő 30 napra – nem kell járulékot fizetni, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti. Ennek föltétele – folytatta – hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.

Jelezte, ezek az intézkedések kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától lépnek majd hatályba, és most harminc napra vezetik be őket, de szükség esetén meghosszabbíthatják.

“Adja Isten, hogy ne legyen rá szükség”

– fogalmazott.

“Tudom, mindannyian tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A következő hetek nehezek lesznek. De a vakcina már belátható távolságban van, addig kell kibírnunk”

– mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy addig is vigyáznunk kell a veszélyeztetett honfitársainkra.

“Vigyáznunk kell az idősekre, a betegekre, és be kell tartanunk a szabályokat. Vigyázzunk egymásra! Ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog”

– zárta videóját a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkek