A DK egészségügyi szakpolitikusa keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján azokra a sajtóinformációkra hivatkozott, amelyek szerint több budapesti kórházban is súlyos gondok vannak a műtők hűtésével. László Imre azt mondta, amikor egy műtőben nem működik a klíma, akkor az nem is alkalmas a beavatkozások elvégzésére.
“A műtőasztalon fekvő beteg, akinek bizonyos életfunkcióit felfüggesztették, még annyira sem képes védekezni a túlmelegedés ellen, mint a körülötte dolgozó orvosok és ápolónők”
– tette hozzá.
A képviselőt kérdezték arról, hogy a DK valamelyik politikusa ellátogatott-e az érintett intézményekbe, amire azt felelte, hogy a sajtóhírekre reagált, mert nincs oka kétségbe vonni a leírtakat.
László Imre egy másik kérdésre válaszolva azt mondta, a jövő évi költségvetés nem hoz érdemi előrelépést az egészségügyben. Megjegyezte, hogy a járóbeteg-szakellátás területén valóban megjelenik 21 milliárd forintnyi plusz, de az infláció miatt reálértéken ennek a területnek a támogatása is csökkenni fog.
“A GDP-arányos teljes egészségügyi ráfordítás Magyarországon a felét sem éri el az uniós átlagnak”
– hangsúlyozta.
Újabb felvetésre közölte, a DK még nem döntött arról, hogy támogatják-e az Európai Bizottság élére jelölt Ursula von der Leyen megválasztását.
Kikérték a véleményét arról is, hogy a DK-s Dobrev Klára nem gratulált a fideszes Járóka Líviának, amikor mindkettőjüket megválasztották az Európai Parlament alelnökének. László Imre azt felelte, nem ismeri az eset körülményeit, ezért nem tud állást foglalni az ügyben.