Gyurcsány Ferenc pártja szerint a béremelés csak mézesmadzag

Gyurcsány Ferenc pártja szerint a béremelés csak mézesmadzag

A Demokratikus Koalícióban (DK) úgy látják, hogy a béremelés, amit a kormány beígért, csak jól hangzó mézesmadzag, és valódi megoldást követelnek az egészségügyi dolgozóknak.

“Jól hangzó ígéretet tett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatban. Ez azonban nem más, mint üres ígérgetés és a szokásos kormányzati mézesmadzag húzgálása.

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy hangzatos látszatintézkedések helyett végre valódi megoldásokat nyújtsanak az egészségügyben dolgozóknak!

A kormány nagy csinnadrattával bejelentett intézkedéseivel szemben a valóság az, hogy az egészségügyben dolgozók iszonyatos mennyiségű túlórát vállalnak, embertelen munkát végeznek el, és jelentős részüknek a bére még így sem éri el a bérminimumot.

A munkaerőhiány egyre aggasztóbb, a betegek, a kórházak és az ápolók, asszisztensek, és más egészségügyi dolgozók léte hajszálon függ. Hiába gondolja a kormány, hogy az a nagyobb  hazafi, aki hangzatosabb ígéretekkel tud kecsegtetni. Az európai magyarok valódi figyelmet és megoldásokat követelnek a magyar egészségügynek és az ott dolgozóknak, akik a lelküket kiteszik minden nap egy omladozó, vállalhatatlan rendszerben.” – így fogalmagott Dr. László Imre, a DK országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikus, volt kórházigazgató.

Kapcsolódó cikkek