A törvényeknek megfelelően zajlik a DK ellenőrzése

A törvényeknek megfelelően zajlik a DK ellenőrzése

Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció (DK) ellenőrzése. Ezt közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szóvivője szombaton.

Horváth Bálint közleményében arra reagált, hogy Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója napközben arról beszélt, a hatalom “politikai bunkósbotként” használja a számvevőszéket, amely az állami támogatás akár évekre történő elvételével fenyegeti a DK-t, hogy elhallgattassák az ellenzéki pártot.

Az ÁSZ kommunikációs vezetője azt mondta, a számvevőszék a törvényi előírások alapján végzi hét párt – közte a DK – 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzését.

A DK pártigazgatójának nyilatkozata is azt bizonyítja, hogy Magyarországon működik a jogállam, a független ÁSZ – az alaptörvény előírásainak megfelelően – ellátja a törvényekben előírt feladatait – fejtette ki Horváth Bálint, majd aláhúzta, a számvevőszék a jogállami normáknak megfelelően végzi a döntő mértékben közpénzekből működő pártok törvényességi ellenőrzését.

Kiemelte, az ÁSZ a törvényi előírásnak megfelelően a párt ellenőrzéséről készült jelentéstervezetet észrevételezésre megküldte a párt elnökének, aki a jogszabályi előírásnak megfelelően észrevételt tett.

“A jelentéstervezet nem nyilvános, az ellenőrzés lefolytatásért felelős számvevőszéki vezető értékeli a DK észrevételeit, majd az ÁSZ a jelentést néhány héten belül nyilvánosságra hozza”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek