Kis Zoltán elmondta, a betegség alatt ellenanyagot termel a szervezet, amely a gyógyulás után véd a fertőzéstől.
“A laboratóriumban azt kutatják, mennyi ellenanyag termelődik, és az meddig marad meg a szervezetben”
– mondta, majd hozzátette, utóbbira még nincs pontos adat, de egyes feltételezések szerint egy évig vagy akár még tovább is fellelhető.
A laborvezető szerint olyan, már meggyógyult embereket kell keresni, akiknek a vérsavójában sok vírusellenes anyag van, mert az ő vérsavójukat fel lehetne használni a súlyos betegek kezelésére.
Kis Zoltán beszélt arról is, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján több olyan vakcina van, amely az egyes fázisban tart, vagyis ártalmatlansági vizsgálatokat végeznek rajtuk, és van olyan is, amelyik a klinikai, kettes fázisban jár.
“A biológiai folyamatokat azonban nem lehet sürgetni, ezért nem várható, hogy pár hónap múlva elérhető legyen egy hatásos vakcina”
– vélekedett a laborvezető.