Az olajtársaság pénteki közlése szerint csütörtökön 45 000 liter érkezett a Magyar Honvédség Vegyivédelmi Zászlóaljához, Székesfehérvárra. A katonák ezzel az anyaggal fertőtlenítenek majd azokban az intézményekben, amelyeket a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs kijelölt.
A Mol harmadik hete gyárt fertőtlenítőszert almásfüzitői üzemében. A cégcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó Mol-Lub Kft. mindössze két hét alatt állította át egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítő előállítására.
Az operatív törzzsel együtt a Mol egyelőre a közfeladatot ellátó és a járvány elleni küzdelemben élenjáró intézményekhez juttatja el kéz- és felületfertőtlenítőjét. sütörtökön például 480 liter Hygi érkezett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra és 720 liter a gyulai kórházba. Kapott már a fertőtlenítőből a Volánbusz, a BKV, a miskolci közlekedési vállalat, a zalai vízmű, a Magyar Posta, a kórházak ellátásáért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hulladékkezelők, közművek és önkormányzatok.