Új honlapon gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés. Erről beszélt Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
” Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában”
– tette hozzá.
Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most “masszív” leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.