illusztráció, fotó: pixabay.com

Nagyot léptek a miskolci központi kórházban

Nagyot léptek a miskolci központi kórházban

Beruházásokkal, korszerűsítésekkel újul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriája, valamint a gyermeksürgősségi ellátás. Ezt jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, az ország legnagyobb forgalmú egészségügyi intézményének évek óta stabil a gazdálkodása,

és az elmúlt három évben mintegy 15 milliárd forintnyi beruházás történt a betegellátás, illetve a háttérszolgálatások területén.

Révész János, az intézmény főigazgatója a beruházásokat részletezve elmondta, hogy 300 millió forintos uniós forrásból kialakítottak egy, a gyerekek és fiatalkorúak ellátására specializálódott pszichiátriai épületet, amelynek ötszáz négyzetméteres területén komplex járóbetegellátó és gondozóközpontot alakítottak ki. Jelezte, ez a beruházás hiánypótló volt, hiszen az északkelet-magyarországi régióban eddig nem volt szervezett gyermek- és ifjúsági pszichiátria ellátás. Az új épületben járó- és fekvőbeteg-ellátásra is lehetőség van.

Ezen kívül – folytatta a főigazgató – 850 millió forint uniós forrásból megtörtént a felnőtt pszichiátria épületének rekonstrukciója.

Az épületen szerkezeti változtatásokat hajtottak végre, valamint kicserélték a víz, a fűtés és egyéb energetikai rendszereket. Révész János szerint a több hetet vagy akár hónapot bent tartózkodó pszichiátriai betegek ellátásban fontos szerepet játszik a környezet, ezért igyekeztek a felújítás során ehhez igazodó építészeti megoldásokat alkalmazni. A főigazgató beszámolt továbbá arról, hogy 2,7 milliárd forintból fejlesztik az intézmény gyermeksürgősségi ellátását. Az országos második legnagyobb gyermekgyógyászati centrumában egyebek között bővítik a gyermeksürgősségi és traumatológiai ambulanciákat, megújul a teljes műtőblokk, valamint a központi betegellátónak közvetlen összeköttetése lesz a helikopterleszállóval.

Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, egyszerre kell megküzdeni egy világjárvánnyal és fejleszteni az egészségügyet, azonban az ország gazdasági eredményei mindkettőt lehetővé teszik.

Emlékeztetett, hogy a kórházban eddig is folyamatosak voltak a beruházások; napelemparkot létesítettek, korszerűsítették a szülészeti és koraszülöttrészleget, a kardiológiai, a gasztroenterológiai vagy az onkológiai osztályt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház három városban hat telephelyen 3400 ágyon látja el a térség betegeit, évente kétmillió embert.

Kapcsolódó cikkek