A Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal teli ampullái a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Koronavírus: az idősotthonokban is elkezdődött a védőoltások beadása

Koronavírus: az idősotthonokban is elkezdődött a védőoltások beadása

Elsőként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát. Ez hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.

Csütörtök reggel a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonba is megérkeztek a vakcinák. Abba az intézménybe, amely – emlékeztettek – tavasszal az egyik legnagyobb gócpontnak számított. Az M1 tudósítója a helyszínről elmondta: az intézményben 479-en kapják meg az oltást csütörtökön.

Sára Botond, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott ugyanott arra emlékeztetett, hogy az otthonból tavasszal több mint 300 embert kellett kórházba vinni, 55-en pedig belehaltak a fertőzésbe. A Pesti úton három oltóponton kezdték meg az érintettek oltását.

“A főváros két legnagyobb intézményében összesen mintegy ezren jelentkeztek az oltásra”

– közölte a kormánymegbízott, aki kiemelte: a vakcina az egyetlen, amely véget vethet a járványnak.

Ugyanott Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke fontosnak nevezte, hogy elindult az oltás. Kiemelte ugyanakkor azt is: nagyon későn, szerda délben kapott értesítést az intézmény az oltásról, vagyis 24 órájuk sem volt, hogy felkészüljenek.

“Ennek ellenére a lakók és a dolgozók 70 százalékát sikerült meggyőzni arról, hogy az oltás az ő érdeküket szolgálja”

– mondta.

A főpolgármester-helyettes hozzátette, ezzel együtt fontosnak tartaná, hogy a következő időszakban hamarabb értesítsék az intézményeket az oltásról.

A fővárosi Olajág Otthon Bánkút utcai épületének mintegy 400 lakója és a dolgozók mintegy 75 százaléka is úgy döntött, már az első körben beoltatja magát. Szirmai Viktor, az intézmény főigazgatója az M1-nek arról beszélt, hogy a korlátozásokkal és a közös felelősségvállalással eddig sikerült megvédeni a bentlakó időseket a fertőzéstől.

Ugyanakkor kiemelte: valódi biztonságot csak az oltás jelent majd. Ezzel együtt hozzátette: az otthonban továbbra is fenntartják a szigorú biztonsági intézkedéseket is.
Az Olajág Otthonnál tartózkodó M1 tudósító azt mondta: ugyanúgy zajlik az oltások beadása, mint az egészségügyi dolgozók körében. Adategyeztetés és a hozzájáruló nyilatkozat kitöltése után orvosi vizsgálat következik, és ha minden rendben, beadják a vakcinát, majd egy félórás megfigyelés következik.

Két vidéki szociális intézményben is elkezdődött az oltás csütörtökön. Pécsen a Baptista Szolgálat Szeretetotthonában több mint 70 dolgozót és 23 idős lakót oltanak be.

A miskolci Őszi Napsugár Otthonnál tartózkodó tudósító elmondta: ott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház dolgozói végzik az oltást. Az idősotthonban a lakóknak és a dolgozóknak is a harmada már átesett a fertőzésen. Most 27 dolgozó és 101 lakó kérte az oltást. A tudósító azt is elmondta, az ott lakók nagy része mozgásképtelen, önmagáról gondoskodni képtelen, ezért őket a szobájukban kell beoltani.

“Mindemellett továbbra is tart az egészségügyi dolgozók oltása is”

– hangzott el az M1-en.

Kapcsolódó cikkek