forrás: pixabay.com

Koronavírus: újabb kétszáz mintavételi egységet vetnek be

Koronavírus: újabb kétszáz mintavételi egységet vetnek be

Ezeket azért vetik be, hogy hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen. Ezt mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Galgóczi Ágnes szavai szerint a fertőzések számának emelkedésével egyre több mintavétel szükséges, amit az Országos Mentőszolgálat végez.

Beszélt arról, hogy a felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, a gyermekeknél alkalmazható vakcinát csütörtökön és pénteken viszik a kormányhivatalokhoz, a háziorvosok innen igényelhetik pacienseiknek. Hozzátette, ez utóbbi oltás elsősorban krónikus betegségben szenvedő 3 év alatti gyerekeknek, illetve azon felnőtteknek adható, akik nem kaphatják meg a háromkomponensű oltást.

Jelezte, a gyerekek esetében az influenza elleni oltás beadható más, életkorhoz kötött védőoltással. Oltási reakciók lehetnek – tette hozzá -, azonban ezek maguktól elmúlnak.

Kérdésre Galgóczi Ágnes elmondta, a jelenlegi ismeretek szerint körülbelül hat hónapig tart az újrafertőződés elleni védettség. A szakember beszélt arról is, hogy az is kaphat influenza elleni védőoltást, aki vérhigító készítményt kap, amennyiben a gyógyszerezés jól beállított.

“Az olthatóságról azonban minden esetben az oltóorvos dönt a beteg vizsgálata és szükség esetén laboratóriumi leleteinek értékelése után”

– tette hozzá.

Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a járvány meredeken emelkedő, második hulláma zajlik, a kormány célja továbbra is az, hogy a védekezés mellett fenntartsa az ország működőképességét. Ehhez fontos az óvintézkedések, különösen a maszkviselési szabályok, a köhögési, tüsszentési etikett és a távolságtartás betartása.

Galgóczi Ágnes arról is beszélt, hogy az egészségügy és a kórházak felkészültek a vírusfertőzött betegek ellátása, a megnövekedett esetszámra.

Eddig 933 egészségügyi dolgozó másik intézménybe átvezénylése történt meg.

Kapcsolódó cikkek