Benkő Tibor, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI (archív)

Benkő Tibor: a haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége

Benkő Tibor: a haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége

A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad. Ezt hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Jászberényben.

Benkő Tibor a Polgári esték elnevezésű rendezvényen mintegy száz ember előtt szükségesnek nevezte, hogy Magyarországon egyre több ember tartsa fontosnak a hazáját, a hazája iránti hűséget.

“Az elődeink, őseink megteremtette értékeket óvni kell és újakat kell teremteni a következő nemzedék számára. Az értékek mellett fontos szeretteink és a hazánk megvédése is”

– mondta a miniszter a járványügyi szabályok figyelembevételével az Aranysas Rendezvényházban megtartott fórumon.

Előadásában Benkő Tibor kitért arra is, hogy a biztonsági környezet rendkívül gyorsan változik.

Hozzátette, nem azért kell a Magyar Honvédségnek fegyverkeznie, mert háborúra készülünk, hanem azért kell lépést tartani a kor kihívásaival, hogy “meg tudjuk védeni a békét, amire vágyunk”.
Utalt a Washingtoni Szerződésre, amelyben szerepel a kollektív védelem, de az is, hogy minden ország köteles a saját biztonságáról gondoskodni.

“A kockázatokra, fenyegetésekre mindig készülni kell, éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség”

– mondta a miniszter, ismertetve a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot majd közölte, a magyar katonák részt vesznek az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni védekezésben is; zajlik a kijelölt iskolák katonai fertőtlenítése, hogy hétfőn, az őszi szünet után rendben megkezdődhessen a tanítás.

A fórumon Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője is beszélt a hazaszeretet fontosságáról. Mint mondta, a hazaszeretet, a család, a vallás a pártpolitika fölé emelkedik.

‘Szükség van a családra, a munkahely biztonságára és arra a tudatra, hogy a haza jó kezekben, biztonságban van’

– fűzte hozzá. Pócs János az est végén jászkürtöt adott át Benkő Tibornak.

Kapcsolódó cikkek