Fidesz: Gyurcsány polgármesterei ott tartanak, hogy elzárnák az oltóanyagot az emberektől

Fidesz: Gyurcsány polgármesterei ott tartanak, hogy elzárnák az oltóanyagot az emberektől

A nagyobbik kormánypárt közleményében arra reagált, hogy öt fővárosi kerület DK-s polgármestere sajtótájékoztatón számolt be arról: levélben kérték Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől, hogy azokban a kerületekben, amelyeket ők vezetnek, kizárólag az Európai Gyógyszerügynökségben (EMA) jóváhagyott vakcinával oltsanak.

A tájékoztatón Gy. Németh Erzsébet (DK) humán területekért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, a Demokratikus Koalíció oltáspárti közösség, tisztában vannak a védőoltás fontosságával, de álláspontjuk szerint csak felelősen, kizárólag az EMA részéről engedélyezett vakcinával szabad oltani. A Fidesz elképesztőnek nevezte, hogy a hatalomért a baloldalnak

“tényleg semmi se drága, még az emberi életek sem”.

Azt írtákm Gyurcsány polgármesterei már ott tartanak, hogy a saját kerületeikben képesek lennének elzárni az emberektől bizonyos – a baloldalnak nem tetsző – oltóanyagokat, miközben egész Európában a járvány harmadik hulláma terjed, és az országok versenyfutásban vannak az idővel az oltásért és a vakcinákért.

“Azt is tudjuk, hogy azért csinálják ezt az oltás- és vakcinaellenes kampányt, mert a baloldalnak az a politikai stratégiája, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg, több legyen a halott, és dőljön be a gazdaság”

– olvasható a közleményben.

A baloldal szerint ugyanis – tették hozzá – nekik annál nagyobb az esélyük a hatalomra, minél rosszabb az országnak.

Hangsúlyozták: Magyarország előrelátó és helyes lépést tett, amikor úgy döntött, hogy a magyar emberek élete védelmében minél több vakcinát szerez be, így már több uniós tagállammal ellentétben nem csak három, hanem négy vakcinával oltják be a magyarokat. Gyurcsányéknak egyszerűen nincs joga ahhoz – még a baloldali vezetésű településeken sem -, hogy megmondják az embereknek, beoltassák-e magukat, és milyen vakcinával. Ezt egyedül az emberek és az orvosok dönthetik el – tudatta közleményében a Fidesz.

Kapcsolódó cikkek