Brenner Koloman: érdemi válaszok maradtak el a külügyi bizottság ülésén

Brenner Koloman: érdemi válaszok maradtak el a külügyi bizottság ülésén

A parlament külügyi bizottságának ülésén feltett kérdéseikre adott érdemi válaszokat hiányolta hétfői online sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióvezető-helyettese, a parlament külügyi bizottságának tagja.

“A néppárti Jobbik véleménye szerint akkor tudjuk közösen ezt a vírusjárványt legyőzni, hogyha egy objektíven, jól tájékoztatott lakosság együtt tud működni a felelős kormányzattal”

– fogalmazott az ellenzéki képviselő, majd közölte,

nemmel feleltek az illetékesek azon kérdésükre, a koronavírus-járvány tömeges megbetegedési fázisának küszöbén tervezik-e a külföldi missziókban szolgáló magyar katonák hazahozatalát.

Hozzátette, nem kaptak választ az ülésen arra, milyen végzettsége van a kórházakban vagy kiemelt vállalatoknál a működést felügyelő katonai parancsnokoknak, mondván, nagyon elgondolkodtató volna, ha egy kórházigazgatót egy szükséges tudással fel nem vértezett egyenruhás bírálhatna felül.

Brenner Koloman elmondta, arra sem érkezett megnyugtató válasz, feltétlenül szükség volt-e a Wizz Air bevonására a külföldről vásárolt egészségügyi felszerelések szállításába, amikor a honvédség rendelkezik nagy kapacitású repülőgépekkel, ahogy arra sem, ezek a gépek ugyanekkor szállítottak-e “civil, esetleg fideszes kötődésű cégeknek” árut.

Kapcsolódó cikkek