Brenner Koloman: megajánlott jegyet az érettségizőknek

Brenner Koloman: megajánlott jegyet az érettségizőknek

Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezte a Jobbik több politikusa, hogy az idén írásbeli érettségik és egyetemi záróvizsgák helyett megajánlott jegyet szerezhessenek a diákok. Ezt jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján egyikük, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Közölte, az érettségizők esetében az adott tantárgy osztályzatainak átlagából számítanák ki ezt a jegyet, a záróvizsgázóknál a tárgyak jegyeit súlyoznák azok kreditértékével és a szakdolgozat eredményével.

A politikus azt hangsúlyozta, ez egy választható megoldás volna, aki mégis szeretne vizsgázni, az futhasson neki a megmérettetésnek a kormányzat által javasolt módon, megjegyezve, hogy szerinte az számos bizonytalanságot rejt.

Brenner Koloman jelezte, a Jobbik erősen támogatja a nyelvvizsgázás online lehetőségét, mondván, ezekre a pluszpontokra nagy szükségük van azoknak, akik egyetemen kívánnak továbbtanulni. Egyben sajnálatát fejezte ki, hogy soha nem látott mélységbe esett a felsőoktatásba jelentkezők száma, amit úgy értékelt,

“beérett a Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája”.

Ennek egyik okát abban látta, hogy a szerényebb anyagi helyzetből érkezők számára nehezen teljesíthető vagy leküzdhetetlen akadály a közoktatásban szerzett tudással nem megszerezhető nyelvvizsga letétele, amihez magántanárra van szükség.

Kapcsolódó cikkek