Kiemelte: a koronavírus-járvány elleni védekezésben fontos mérföldkőhöz az ország. Az elérhető és engedélyezett vakcinákkal az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók beoltását követően – az operatív törzsnél meghatározott oltási ütemterv szerint – hamarosan megkezdődik a Magyar Honvédség (MH) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) dolgozóinak beoltása is.
Azt mondta, az MH és a HM oltási protokollja követi a kormány oltási stratégiáját.
Ennek megfelelően elsőként az egészségügyben dolgozók kaphattak a vakcinából, köztük azok a katonák és egészségügyi alkalmazottak, akik a Honvédkórházban, a védelem-, illetve csapategészségügy területén látják el feladataikat.
A honvédelmi tárca a teljes személyi állományának biztosítja az immunizálást.
Az érkező vakcinák mennyiségének függvényében készen állnak arra, hogy a MH és a HM teljes aktív szolgálatot ellátó állományát, beleértve az aktív szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonákat az országban 22 oltóponton, 95 oltóhelyen rövid idő alatt beolthassák. Az oltási sorrendben azok a katonák kaphatják meg először az oltást, akik a közeljövőben kezdik meg külszolgálati vagy missziós feladataikat. Utánuk a járványügyi védekezésben részt vevő és a kiemelt honvédelmi feladatokat, illetve az ország biztonságát garantáló készenléti szolgálatokat ellátó katonák beoltása következik.
A személyi állomány további tagjainak immunizációja az operatív törzsben jóváhagyott ütemterv szerint történik azokon az oltóhelyeket, amelyeket a Magyar Honvédség működtet.
“Az oltás önkéntes és ingyenes, de az előzetes regisztráció szükséges”
– hangsúlyozta a miniszter, aki ezért is mindenkit arra kért, hogy minél előbb regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon.
Benkő Tibor kitért arra is, hogy a nyugállományú szervezetekkel és egyesületekkel együttműködve kiemelt figyelmet fordítanak azokra a nyugállományú katonákra és honvédségi dolgozókra, akiknek segítségre van szükségük az informatikai eszközök használatában. Ők előzetes értesítést követően, a területileg kijelölt oltóponton kaphatják majd meg a vakcinát. A miniszter videójában azt is elmondta, hogy bár a HM és az MH a járvány kezdetén bevezetett szigorú rendszabályokkal igyekezett mindent megtenni az állomány egészségének megóvásáért, több mint négyezren megfertőződtek. 97 százalékuk meggyógyult, de három munkatárs – egy önkéntes tartalékos katona és két honvédelmi alkalmazott – is meghalt a koronavírus-fertőzésben.