A kormányszóvivő emlékeztetett, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzeti konzultáció eredménye alapján a kormány ingyenessé tette az internetet a digitális oktatásban részt vevő tanulóknak és diákoknak.
“A 30 napos kedvezményt, amely a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes, a szolgáltató a decemberi számlán írja jóvá. A kedvezményt egyetlen tartózkodási helyen lehet igénybe venni”
– ismertette Szentkirályi Alexandra, aztán arra is kitért, hogy a kormány a járvány terjedésének fékezéséért meghosszabbította a november 4-e után lejárt okmányok érvényességét, a gazdaság működésének fenntartásáért, a munkahelyek megőrzéséért pedig a többi közt adó- és járulékkedvezményeket, bértámogatási programokat vezetett be. A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy az emberek megértették, hogy szükség van a korlátozásokra, és minden nehézség ellenére betartják azokat.