Az MPB vezetője hétfői interjújában elmondta, hetente tart videókonferenciát a hazai parasport meghatározó szereplőivel – edzőkkel, sportolókkal, klubvezetőkkel -, akiket folyamatosan tájékoztat a legfontosabb kérdésekről. Megjegyezte, szerencsére minden versenyző egészséges, egyetlen megbetegedés sem történt.
Szabó László elmondta, a járvány miatt a kvalifikációs rendszer gyakorlatilag összeomlott, 121 kvótaszerző viadal maradt el, ezeknek a felén magyar sportoló is érdekelt lett volna. Hozzátette, ezt a rendszert most újjá kell építeni.
A nemzetközi szövetségek vezetőinek három pontban határozta meg a legfontosabb szempontokat a majdani folyatásra: fontos, hogy egyetlen versenyzőnek sem lehetnek rosszabbak az esélyei a 2021-es eseményre való kijutásra, mint az idei paralimpiára voltak, és természetesen a már megszerzett kvótával rendelkezők helyének biztosnak kell lennie. Az elmaradt versenyekre járjanak vissza a már befizetett díjak, vagy számítsák be abban az esetben, ha az adott eseményt pótolják. A folytatásról szóló döntésekbe pedig mindenképpen vonják be az országok szövetségeit.
Szabó László megjegyezte, ugyan a koruk miatt több versenyzőnél is felvetődhetett volna kétség a folytatást illetően, egyelőre azonban egyetlen sportoló sincs, aki ne vállalná az egyéves halasztással járó felkészülést.
Az MPB elnöke kiemelte, az elmaradt versenyek és a halasztás miatt nemhogy csökkentek volna az elvárásai a magyar parasportolók irányába, hanem magasabbra tette a mércét, ugyanis véleménye szerint több olyan fiatal versenyző van, akiknek kifejezetten jól jön majd ez a plusz egy év. Hozzátette, olyan sportolókról van szó, akik 2020-ban talán még nem, de sikeréhségüknek és kitartásuknak köszönhetően jövőre már ott lehetnek a legjobbak között.