Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke vasárnap a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatóján közölte: sok várólistán szereplő idős ember a koronavírus miatt nem mer idősek otthonába vonulni, pedig – tette hozzá – kiderült, hogy elsősorban nem ezek az intézmények, hanem a kórházak voltak a járvány gócpontjai.
“Minden idősotthont el kell látni megfelelő védőfelszereléssel, az ott dolgozókat pedig anyagilag is meg kell becsülni”
– mondta az MSZP politikusa, aki ismételten arra kérte a kabinetet,
hogy a szociális ágazatban dolgozóknak is folyósítsa az egészségügyben kifizetett 500 000 forintos többletjuttatást.
Korózs Lajos úgy fogalmazott, a szociális dolgozók nem megfelelő bérezése miatt “tragikus” az ágazat utánpótlása, amit az is mutat, hogy 2010 óta megfeleződött az erre a szakirányra jelentkezők száma, a korábban felvett több mint 700 diák helyett most mindössze 400-an kezdik meg felsőoktatási képzésüket ezen a területen.