Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt kérte, a kormány ne nehezítse tovább az emberek mindennapi megélhetését
“a harmatgyenge forinttal és a rekordmagas inflációval”.
Szerinte a kialakult helyzettel nem tudott megbirkózni sem a kormány, sem a Magyar Nemzeti Bank. Úgy néz ki, hogy az infláció tartósan itt marad, ami hatással van a bérek alakulására, a munkanélküliségre és a kamatokra. Az ellenzéki politikus azt mondta, nincs olyan kormányzati beavatkozás, ami megfékezné a generális drágulást. Elmondta, sokba kerül a mindennapi megélhetés; a mezőgazdasági termelői árak 24, a gabonafélék 40 százalékkal, a búza felvásárlási ára pedig 27 százalékkal drágult. Megjegyezte, nagyon megviseli a gyermekes családokat a gyermekneveléshez szükséges termékek drágulása is.
“Az áfa magas, az árak magasak, de a családi pótlék 13 éve nem emelkedett egy huncut fillérrel sem”
– hangoztatta.
Korózs Lajos kitért arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban nyilvánosságra hozott, a háztartások életszínvonaláról szóló éves jelentéséből kiderül, a bérek növekedése ellenére 2,5 százalékkal csökkent az egy főre eső reáljövedelem. Hozzátette, a háztartások fogyasztása is csökkent, miközben a kötött kiadások emelkedtek, vagyis szűkültek a szabadon felhasználható pénzek, mert a mindennapi megélhetés költségei magasabbak lettek.