Korózs Lajos (archív)

Korózs Lajos: a kormány elszegényítette az időseket

Korózs Lajos: a kormány elszegényítette az időseket

A kormány szándékosan alultervezte az inflációt, ezzel 50 milliárd forintot spórolt meg a nyugdíjakon és közben elszegényítette az idős embereket. Erről beszélt az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb inflációs adataira reagálva emlékeztetett arra, hogy idén 2,8 százalék volt a nyugdíjemelés, az infláció azonban lényegesen magasabb lesz ennél. Hozzátette, 4,3 százalékos a nyugdíjas inflációs ráta, a törvény szerint pedig novemberben kiegészítő nyugdíjemelés lesz, átlagosan 20 000 forintot kaphat egy nyugdíjas.

“Ebből egyértelművé válik, hogy közel 50 milliárd forintot spórolt meg a kormány a nyugdíjasokon”

– hangoztatta.

Korózs Lajos szerint 2010 óta, amikor az Orbán-kormány áttért az inflációt követő nyugdíjemelésre, megkétszereződött a szegénységben élő idős emberek száma.

Hozzátette, az inflációt követő nyugdíjemelés az átverés technikája, annak révén nem sikerült megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét. Elmondta, az elmúlt 3-4 évben borzasztóan leszakadtak a nyugdíjak a bérektől, korábban az átlagnyugdíj a nettó átlagbér 62-63 százaléka volt, most 50 százalék ez az arány.

Közölte azt is, idén nem lesz nyugdíjprémium, holott az idei költségvetésben erre a célra még 20 milliárd forintot terveztek.

Korózs Lajos felidézte, hogy a KSH augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, az élelmiszerek pedig 7,9 százalékkal drágultak.

Kapcsolódó cikkek