Az idegenforgalomnak komoly kihívást jelent a koronavírus-járvány, amelynek lehetnek a turizmuson túlmenő gazdasági hatásai is. Erről beszélt Halmai Péter egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A közgazdász szerint az amerikai-kínai kereskedelmi viták enyhülése ígéretesebbé tette a világgazdasági kilátásokat.
“A koronavírus megjelenése nem várt tényező, amely kedvezőtlen irányú eltérést jelent azokhoz a gazdasági folyamatokhoz képest, amelyeket előzetesen prognosztizáltak”
– magyarázta.
Halmai Péter jelezte, hogy a gazdasági következmények átgondolása jelenleg még tart. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány terjedésének sebessége, jellege, a probléma kezelésének módja hatással lehet a gazdaságra.
“Fontos lenne lassítani a vírus terjedését, kézben tartani a folyamatokat, mert akkor a gazdasági következmények is kezelhetők lesznek”
– fejtette ki.
“A jelenlegi ismeretek szerint a világgazdaság folyamataiban nagyon drámai eltérésre nem kell számítani, de ez nem lehetetlen”
– jegyezte meg a szakértő.