forrás: Pixabay.com

Koronavírus: már egymillió embert beoltottak Kínában

Koronavírus: már egymillió embert beoltottak Kínában

Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm kísérleti vakcinájával Kína sürgősségi programjának keretében. Erről számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva.

Kína júliusban indította el a sürgősségi programot, amelynek keretében a hazai fejlesztésű, kísérleti vakcinák közül hármat alkalmaznak a fertőzés veszélyének különösen kitett emberek körében.

Az oltóanyagok közül kettőt az állami kézben lévő Sinopharm leányvállalata, a China National Biotech Group (CNBG) fejlesztett ki, a harmadikat pedig a Sinovac Biotech.

Liu Csing-csen, a Sinopharm elnöke egy szerdán megjelent interjúban elmondta, a sürgősségi program keretében beoltott emberek egyikénél sem figyeltek meg súlyos mellékhatást, és senki sem fertőződött meg koronavírussal. A Sinopharm mindkét vakcinája az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktív vírust tartalmaz, amely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki. A klinikai tesztek adatai alapján mindkét oltóanyagból fejenként két dózisra van szükség a védettség kialakulásához.

“A kísérleti vakcinák jelenleg a klinikai tesztek harmadik fázisában tartanak, a tesztelést csaknem 60 000 emberen végzik külföldön. A tesztalanyok körében már összesen 40 000 vérmintát vettek le 14 nappal azt követően, hogy megkapták az oltóanyag második dózisát”

– közölte Liu.

Jelenleg öt kínai fejlesztésű koronavírus-oltóanyag tart a klinikai tesztek ötödik fázisában. Ezeket egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Brazíliában, Peruban és Pakisztánban tesztelik.

Kapcsolódó cikkek