Kezdődik az iskolai küzdősport világbajnokság

Kezdődik az iskolai küzdősport világbajnokság

Húsz ország mintegy 400 fiatal versenyzője vesz részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében Budapesten sorra kerülő iskolai küzdősport világbajnokságon (ISF World Schools Combat Games), amely vasárnaptól jövő péntekig tart.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a BOK Csarnokban és a Körcsarnokban négy sportágban – birkózás, cselgáncs, karate, tekvandó – versenyeznek majd a 13-18 éves sportolók. Az első vb-t 2017-ben az indiai Agrában rendezték meg, hat ország 227 versenyzőjének részvételével. A mostani, lényegesen magasabb létszám mutatja a vb azóta megnőtt népszerűségét.

“Ez az esemény közel áll a szívemhez, különösen fontos a számomra, mert ez volt az első előterjesztés, amit az államtitkárságon én indítottam el útjára, egykori öttusázó társam, Balogh Gábor MDSZ-elnök kérésére”

– mondta Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, kiemelte, az MDSZ-szel közösen több sikeres rendezvényen vannak túl, és ezúttal is bízik a hasonlóan remek rendezésben.

Balogh Gábor emlékeztetett

“ez már a harmadik nagy nemzetközi esemény lesz az elnöksége alatt”

– korábban mezeifutásban és úszásban rendeztek iskolai vb-t -, ám az eddigiek közül a küzdősport a legösszetettebb, kiemelte, ezzel a vb-vel csatlakoztak a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 rendezvénysorozat.

“Sok fiatal számára ez lesz az első rangos megmérettetés, amely meghatározhatja pályafutásának további alakulását, ezért is fontos, hogy szép élményekkel távozzanak Budapestről”

– mondta Balogh Gábor. Hangsúlyozta: a küzdősportok iskolai oktatása Magyarországon a hazafias nevelés miatt is nagyon fontos.

Az érintett sportágak képviselő kiemelték: fiatal versenyzőik számára későbbi karrierjük szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír egy hazai rendezésű vb, amelynek nagykövetei Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok, valamint Barka Emese Európa-bajnok birkózók lesznek.

Bácsi Péter felidézte, hogy 1997-ben indult az első világversenyén, amelyen hamar kiesett ugyan, mégis nagy élmény maradt számára, mert megvalósult egy álma: címeres mezben szerepelhetett.

A budapesti vb-n 47 magyar induló lesz, a versenyekre a belépés ingyenes.

Kapcsolódó cikkek