Szombaton a nők, vasárnap a férfiak viadalát rendezik

Szombaton a nők, vasárnap a férfiak viadalát rendezik

A válogatott alapemberei közül csak a lábműtéten átesett Földházi Zsófia nem indul a hétvégi, budapesti öttusa országos bajnokságon.

Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke az ob keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: amennyiben a 2019-es évet a 2020-as, olimpiai esztendő főpróbájának tekintjük, akkor

“színházi hasonlattal élve jó lesz az előadás, mert az idén több versenyző felkészülését is sérülések, betegségek gátolták”.

Kármán Sándor versenyigazgató elmondta: szombaton a nők, vasárnap pedig a férfiak viadalát rendezik meg a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban (vívás), a KSI-uszodában, a Nemzeti Lovardában és a BHSE Dózsa György úti sporttelepén (kombinált szám). Jelezte: az ob-ra a nevezés még nem zárult le, az indulói létszámot azonban 38-38 főben maximálták. Érdekességként megemlítette, hogy a férfiaknál rajtengedélyt kapott egy ír öttusázó is.

Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya kifejtette:

“az ob a presztízsen túl jó felmérő lesz az Eb és a vb előtt”.

Hozzátette, a válogatott alapemberei közül csak a két hete lábműtéten átesett, egyéniben Európa-bajnok, csapatban világbajnok Földházi Zsófia nem indul az ob-n.

A két világversenyen biztos résztvevőnek számító Kovács Saroltáról és Alekszejev Tamaráról Kállai elmondta, hogy az ob után két héttel rajthoz állnak a világkupa tokiói döntőjében is. Kiemelte, hogy az ob-n a válogatott harmadik és negyedik helyéért is zajlik majd a küzdelem.

Martinek János, a férfiak kapitánya arról beszélt, hogy a válogatott meghatározó versenyzői, Marosi Ádám, Kasza Róbert és Demeter Bence közül egyik sem hagyja ki az ob-t, amely egyébként a többiek számára válogató is lesz.
A sokáig sérüléssel bajlódó Demeter Bence elmondta: felépült, minden számban edz, és az ob-n jobb teljesítményt vár magától, mint a május elején rendezett székesfehérvári vk-versenyen. Az ob után elindul egy fehéroroszországi viadalon, és az lesz számára az igazi fokmérő, mivel az kétnapos, selejtezős megmérettetés lesz, ellenben az egynapos ob-val.

Kasza Róbert, akinek felkészülését szintén sérülés gátolta, közölte, hogy a legfontosabb viadal számára a kvalifikációs Eb és vb lesz, az ob-n még óvatosan fog versenyezni, de a technikai számokban így is jó eredményeket vár magától.

A névadó Nu Skin marketingvezetője, Hegedűs Judit kiemelte, hogy öt éve tart az együttműködésük a szövetséggel, és támogatói lesznek a szeptemberi, budapesti öttusa vb-vel párhuzamosan zajló laser-run vb-nek is.

Kapcsolódó cikkek